Sokáig csendben voltam, nem volt témám, meg időm, meg kedvem, meg. Most viszont van egy dolog, amiről szívesen értekezem.

Dolgoztam korábban multinál, és most ügyfeleink között van multi, így ismerem őket valamennyire kívülről és belülről is.

Belülről: Egy multinál alapvetően 3 féle ember dolgozik szerintem, erősen lesarkítva persze. Az egyik a mocsárba süppedő irodista, a másik fiatal feltörekvő, a harmadik a sales-es. A rendszer úgy van kitalálva, hogy ezzel a felállással működik. Az a nagy előny, hogy nagyon sokáig kell valamit kurva szarul csinálni iszonyatosan sok embernek együtt, hogy javíthatatlan gond legyen.

Én magam élveztem az ott töltött éveket többnyire, mert beláttam, hogy működik a rendszer, és te mint egyén szarra sem jutsz valójában, ha nem játszol a szabályok szerint. Ennyire egyszerű. Ha betartod a szabályokat, szinte lehetetlen akkor baromságot csinálni, hogy kirúgjanak. Az előírások mentén kell elbaszni, ennyi.

Kívülről: Ajvé. Két szempontot kell figyelembe venni. Abban az iparágban, amiben én dolgozom sajnos azt lehet mondani (szintén lesarkítva), hogy a multik adják annak a potenciális ügyfélkörnek a domináns hányadát, ami ki tudja fizetni az emberhez méltó project díajakat is. Ez szopó, mert együtt dolgozni velük nem olyan egyszerű, mint náluk dolgozni.

De nem azért, mert multinacionális cégről van szó! Ez nagyon fontos dolog szerintem.

Gondoljunk bele. A legtöbb kisvállalkozás manapság azzal küzd, hogy nincsenek olyan működési folyamataik, amik mentén tudna haladni, módszertant építeni, önmagát nem megszivatni. Ha egy ilyen mamuttal kerül szembe az ember, akkor pedig ezek a feltételek adottá válnak. Igaz, hogy nem az ő feltételei, de előre ismert feltételrendszerhez könnyebb alkalmazkodni, mint állandóan improvizálni.

Az esetleges bajok forrása itt sem általában a rendszer, hanem az ember. Az ember, aki hamis illúziók miatt több hatalmat lát saját jelentéktelensége mögött, mint valójában van. Ugyanakkor ez is tipikus reakció. A rendszerben a legkisebb porszem is faszagyereknek látja önmagát, ha egy kis céggel tárgyal. Eddig még ha nagyon akarom meg is tudom érteni őket, én is könnyen lehet, hogy így tennék.

A valódi probléma ott van, ha ezek a wannabe faszagyerekek tudatlanok mint a döglött hód, vagy ami még rosszabb, félműveltek. A félművelt ember sajnos néha véletlenül is beletrafál dolgokba, ami tovább erősíti tévképzeteit. Ők ugyanúgy elbaszhatják az ő szabályaiknak megfelelően felelősségre vonás nélkül, ami a beszállító számára egy síkosító nélküli anális tágítás lélekrombóló hatásával ér fel. Úgy morálisan, mint anyagilag.

Mert egy valamit nem lehet megtenni: számon kérni a hibájukat, ha erre szerződéses lehetőség nem áll rendelkezésre. Ha igen, akkor is csak egyszer.

Sajnos azonban be kell látni, hogy a valódi hibás a beszállító. Tudni kell előre védeni a saját érdekeinket azzal, hogy igyekszünk lezárni a kiskapukat a megállapodás kezdeti fázisában, nem hagyva teret a hülyeségből fakadó károkozásnak.